Sorjáztak a történetek arról, hogy húztak el mellettünk azok a borzasztó nímandok, arctalan senkijánosok, akik kifelé menet is kopogtak az ajtón az egyetemen, s háromszor is megkérdezték, leülhetek -e az asztalodhoz, édes öregem. Aztán visszatértek ugyanezek öltönyben, meghízva, rendkívül dölyfösen az országos közélet s a helyi önkormányzatok vizein, de még véletlenül sem a közepesek, hanem kizárólag a leggyengébb fazonok. Nem fogadnak, időpontot adnak, ha véletlenül hivatalból kéne tőlük valami; eltépnek a belső sávban biccentés nélkül a távoli horizont, majd onnan is tovább, a csillagos ég felé az Audikon. A helyezkedés képessége, egyfajta kifinomult, alkati geciség s tökéletes kurzuskompatibilitás: erre jutottunk a jellemzést illetően, készséggel belátva egyszersmind azt is, hogy mindez - bár tényeken nyugszik - persze olcsó demagógia, de attól még sajnálatos módon közös nemzedéki tapasztalat. Egyet láttam volna olyat közülük, csupán egyetlent, de tényleg, akinek anyagi jóléte a szellemi hitelén vagy akár csak az eszén alapszik, legyintett valaki a témát berekesztve, miközben az egyik legjobb magyar költő - mivel ebből nem élünk meg - elvonult, hogy befejezze A helység kalapácsa színpadra írt, aktualizált változatát, melyben e sorok szerzőjének egy agresszív törpeharcsa szerepe jutott: mindenki azt kapja, amit megérdemel. Kitört üvegű búvárszemüvegben, viharlámpával a kézben az Aktuális egykori legfelkészültebb, így érthetően elbocsátott műsorvezetőjének nyilatkozott egy képernyőt formázó, kivágott aljú papírdoboz mögött, s a rendezői instrukciók szerint a horgászokat kellett kulturáltan szidalmaznia. Hogy hogyan jön ez Petőfihez, az számára nem volt teljesen világos, de hogy a célon a kora esti beszélgetés nyilvánvaló hatására némiképpen túllőtt, az bizonyos: az interjúból fölsejlett egy nagy tiszai rendszerváltás képe, melyben - a la Hősöm tere, Parti Nagy Lajos - átveszik a hatalmat a dolgokról egészen mást gondoló, ciánon meghízott halak. Magyar Narancs; Cím: Elérte - K. úr nyaral - I.; Szerző: Keresztury Tibor; Dátum: 2000/01/09

Mindenki választhat magának örökkévalóságot, úgyis azt kapja, amit megérdemel. Emelhet magának piramist, nevét mégis betemeti a homok, beolvaszthatja az angol koronaékszerek aranyát, mint Cromwell, hogy sohase térjenek vissza a királyok, sírjából mégis kiforgatják a royalisták. Szomorú igazság: az ókornak mindig igaza van. Élet és Tudomány; Cím: " Debrecenbe kéne menni "; Dátum: 1999

Hogy miért kell az embereknek olyan társ, akit nehéz megszereznmi és megtartani? Nem hiszem, hogy erre válaszolni lehet, mert nem mindenkinek kell ez. Hogy neked miért kell egy ilyen kapcsolat, azt ennyi információból nehéz megmondani, talán mert a nem túl egyszerű dolgokat szereted! sófelhasználó 05 / 06 / 99 13: 58: 36 Vannak olyanok, akik mindig problémás eseteket fognak ki, és azt mondják, amit te, Aheb. De ez általában azért van, mert tudat alatt távol tartják magukat a szoros kapcsolatoktól, és szerintem mindenki azt a valakit kapja, akit megérdemel. ( ezt talán már írtam, és xenike biztos ráncolja homlokát ) én úgy látom, a szerelemben fokozottan érvényes: Kívánj valamit, de vigyázz, mert teljesül! Index Fórum; Szerző: sófelhasználó; Dátum: 1999/05/06 A példa a közmondás személyekre való aktualizálása.